2011. június 19., vasárnap

Mákfagylalt

Már megint egy édesség és ráadásul megint egy fagyi.......Annak ellenére, hogy már két hete elhatároztam, hogy több salátát, illetve más könnyű fogást fogok ide feltölteni, most ismételten egy desszertet hoztam. Mentségemként azt tudom csak felhozni, hogy ez a fagylalt ajándékba készült, és mivel nagyon jól sikerült, így mindenképpen közzéteszem itt is:)  Már csak azért is, mert úgy hallottam, hogy jó mákfagylaltot nem egyszerű kapni. Ez a fagyi nagyon krémes, ami azt hiszem, hogy elsősorban a mascarpone érdeme.




Hozzávalók:

3 tojássárgája
4 ek nyírfacukor
3 dl tej
4 dl tejszín
25 dkg mascarpone
20 dkg mák
folyékony édesítőszer ha szükséges ízlés szerint




  1. A tojásokat válasszuk szét. Adjunk hozzá a tojások sárgájához egy evőkanál nyírfacukorot és gőzfürdő felett, folyamatos kevergetés mellett egy kézi habverővel sűrítsük be.
  2. A mákot daráljuk meg 3 ek nyírfacukorral együtt, majd a 3 dl tejjel főzzük össze. Hagyjuk kihűlni, majd hűtsük le. Szerencsés ezt folyamatot a fagylalt készítés előtti napon elkészíteni, hogy jól lehűljön.
  3. A mákos masszához keverjük hozzá  a hideg tejszínt és a mascarponét. Ezután keverjük hozzá a besűrített tojássárgáját is. Amennyiben még szükséges édesítsük tovább folyékony édesítőszerrel. Én csak néhány cseppet adtam még hozzá.
  4. Töltsük bele fagyigépbe, majd ha elkészült tegyük a fagyasztóba, hogy gombócolhatóvá dermedjen.



4 megjegyzés:

Emoke írta...

Én ennek nagyon örülök, pláne hogy van olyan blog, ahol egészséges kaják közül tudok válogatni. Ezt már párszor meg is akartam írni. :) Ezt a receptet megjegyzem, mert a mákfagyit én nagyon szeretem. köszi szépen:)

Mézesélet írta...

Köszönöm! Örülök, hogy tetszenek a receptek.

Unknown írta...

Nincs fagyi gèpem:(
Anèlkül hogy kèszìtsem el?

Mézesélet írta...

Krisztina! El lehet úgy is készíteni, bár biztosan nem lesz annyira krémes, könnyű, mint a gépi fagyi. Mikor kezd a massza megfagyni habverővel keverd át többször, fagyásig (nagyjából fél óránként)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails