2012. március 24., szombat

Feta szelet olíva olajjal és oreganóval

Ígértem, hogy hozok néhány receptet, melyet a görögoszági utazásom alatt sikerült felfedeznem. Néhányat sikerült lefényképeznem is, így első körben azok jönnek majd..... Nos, ezt az elsőt talán kicsit túlzás receptnek nevezni de azt úgy gondolom, hogy mindenképpen meg kell osztanom. Hogy miért is? Egyrészt azért mert finom, másrészt pedig azért, mert szinte mindig, minden étkezésnél ott van a helye a görögök asztalán. Az elkészítése pár perc, remekül illik salátákhoz.




Hozzávalók:
feta sajt
oreganó
olíva olaj



  1. Tegyünk egy szelet feta sajtot egy tányérra. 
  2. Szórjuk meg oregánóval és öntsük le olíva olajjal.

2012. március 22., csütörtök

Athénba jártam...

Hú, nagyon régen jelentkeztem bejegyzéssel ....talán még nem is volt a blog indulása óta ilyen sok szünet két bejegyzés között!
Köszönöm a kedves kérdéseket/érdeklődést, jól esett, hogy hiányolt néhány kedves olvasóm:) Eltűnésem oka az volt, hogy nem voltam itthon, utazgattam egy kicsit. Jó pár napot Athénban és környékén töltöttem és annyi program, látnivaló jutott minden napra, hogy a blogom közelébe se jutottam.



Eredetileg úgy terveztem, hogy ma már megosztok egy receptet, görögországi képekkel fűszerezve, de most látom, hogy ez nem fog sikerülni. Még nem igazán sikerült visszarázódnom az itthoni hétköznapokba, ugyanis pont a legfontosabb fényképet, magát az ételt nem tudom feltölteni, mert nem mentettem le elérhető helyre:(



Hozok majd egy rövidebb beszámolót az útról, ha egyszer eljutok a képeim átválogatásához, addig is néhán kedves/kedvenc képet találhattok ízelítőnek!





2012. március 5., hétfő

Mozarellás cékla

Van Nekem egy roppant könnyen elkészíthető mozarellás cukkini receptem, melyet egyszerűen nem tudok megunni. Ennek a mintájára, csupán a ízesítést megváltoztatva céklából készítettem egy hasonló ételt. Aki szereti a céklát, nem hiszem, hogy csalódni fog, Nekem egy héten belül kétszer is ez volt az ebédem.


Hozzávalók:
4 közepes cékla
1 csomag mozarella (10 dkg)

balzsamecet
olíva olaj


1. A céklákat mossuk meg majd kockázzuk fel kisebb darabokra.
2. Kevés olíva olajon pároljuk meg a céklát. Közben  sózzuk és adjunk hozzá egy kevés balzsamecetet.
3. Hagyjuk kicsit megpirulni, majd adjuk hozzá a feldarabolt mozarellát.
4. Keverjük el, és süssük össze.


Akár önmagában, akár köretként is fogyaszthatjuk, de pirítóssal is kiváló!




2012. március 1., csütörtök

Húsgombócos tagliatelle

Nem túl sűrűn szokott a blogon a tésztás étel szerepelni, pedig nem mondhatnám, hogy nem szeretem a tésztákat. Igaz, régebben terítékre is gyakrabban került, de az még a blog indulása előtt volt.....Mostanában, ha tésztás étel van, szinte kivétel nélkül házi tésztát készítek, aki még nem próbálta, tudom javasolni, mert jó dolog a tésztakészítés, arról nem is beszélve, hogy mennyivel finomabb a legtöbb bolti változatnál. Szinte valószínűsítem, hogy olasz konyha kedvelői nem így készítenék ezt az ételt, ugyanis Én tejfölt is tettem a paradicsomszószaba:)


Hozzávalók:
a húsgombóchoz
50 dkg darált sertéscomb
3 ek zsemlemorzsa
2 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
bors

olíva olaj

a szószhoz:
olíva olaj
5 dl paradicsomszósz
3 dl tejföl (elhagyható)
2 gerezd fokhagyma
friss bazsalikom
bors



  1. A hagymát kockázzuk fel, majd kevés olívaolajon dinszteljük meg.
  2. A kihűlt hagymát keverjük össze a darált hússal, a tojással és a zsemlemorzsával. Adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, majd ízesítsük sóval és borssal. Hagyjuk legalább 30 percig hűvös helyen.
  3. Ötsünk kevés olíva olajat egy lábasba, majd adjuk hozzá a paradicsomszószt. Ízesítsük a zúzott fokhagymával, sóval és borssal. Főzzük össze kb.40-50 perc alatt. 
  4. Adjuk hozzá a tejfölt és keverjük ki simára.
  5. Formázzunk a húsgombócokat tetszőleges nagyságúra, majd kevés olíva olajon pirítsuk meg őket.
  6. A megpirult gombócokat, valamint a friss bazsalikomot tegyük a paradicsomszószba s főzzük készre.
Tálajuk kifőtt tésztával, sajttal.



LinkWithin

Related Posts with Thumbnails