2014. október 15., szerda

Petrezselymes csirkesült




Hozzávalók:
1 egész csirke (kb 1,5 kg-os csirkét használtam)

2 ek mustár
2 ek baracklekvár
1 nagy csokor petrezselyem

  1. A csirkét mossuk meg, és tisztítsuk meg gondosan, majd töröljük szárazra, és sózzuk és be.
  2. Keverjük össze  a lekvárt és a mustárt.
  3. Kenjük be alaposan a csirkét mindenhol a szósszal.
  4. Tegyük bele a csirkét sütőzacskóba  és 190 fokon süssük készre kb 1 órán keresztül. 
  5. Az utolsó 10 percben vegyük ki a sütőzacskóból, szórjuk meg durvára vágott petrezselyemmel. Emeljük meg a sütési hőmérsékletet 200 fokra és süssük addig amíg igazán ropogós lesz a csirke bőre.
  6. Miután kivettük a sütőből, hagyjuk 15 percet állni és fogyasztható.

2014. szeptember 21., vasárnap

Rozmaringos-citromos pisztráng

A halon kívül rozmaring, citrom, olíva olaj, só valamint nem több, mint 5 percnyi idő szükséges a következő fogás elkészítéséhez. Utána már csak azt a körülbelül 20 percet kell kivárni, amíg megsül.,

Akinek van ennyi ideje és szereti a pisztrángot, mindenképpen ajánlom kipróbálásra...




Hozzávalók (2 személyre):
2 db közepes pisztráng (0,5 kg)

friss rozmaring
olíva olaj
citrom 

sütőpapír




  1. A halat mossuk meg majd töröljük szárazra.
  2. Vágjunk le a sütőpapírból akkora darabokat, melyekbe egyesével bele lehet a halakat majd csomagolni.
  3. Szórjuk meg a halakat sóval (belül is) majd helyezzük rá a sütőpapírokra.
  4. Tegyünk a halakra egy.egy rozmaring ágat valamint néhány és citrom szeletet, majd locsoljuk meg olíva olajjal.
  5. Tekerjük össze a sütőpapírt a halakon, úgy mintha szaloncukrot csomagolnánk.
  6. Előmelegített sütőben 200 fokon kb. 25 perc alatt süssük készre.
  7. Tartsuk még kb.10 perig a papírban a megsült halakat, majd locsoljuk meg citromlével és fogyaszthatjuk.

2014. augusztus 31., vasárnap

Őszibarackos limonádé

Itt az ősz, jöjjön valami őszi, de  azért mégiscsak olyan ami egy kicsit  még nyári :)


Tulajdonképpen azt hiszem, hogy pontos receptet  nem is kell írnom, úgyis mindenki a saját ízlésének megfelelő arányokkal készíti.....


Hozzávalók:
víz
jégkocka
lime
citrom
őszibarack
opcionálisan cukor vagy édesítőszer


  1. Facsarjuk ki a citrusok levét, és törjünk össze néhány barackot. 
  2. Adjunk hozzá vizet és édesítsük ízlés szerint.
  3. Amennyiben cukorral édesítjük készítsünk hozzá cukorszirupot. Forrásban levő vízhez adjunk cukrot keverjük el, majd néhány percig főzzük össze. Adjuk a szirupot a limnádéhoz.
  4. Kínáljuk lehűtve jégkockával és további gyümölcsdarabokkal.

2014. augusztus 22., péntek

Fusilli carbonara zöldborsóval




Hozzávalók 2 főre: 
18-20 dkg fusilli (spagettivel is készíthető)
zöldborsó ízlés szerint (kb 1-1 maréknyi/fő)
2 nagyobb tojás
10 dkg húsos szalonna 
2 ek  reszelt parmezán/grana padano

bors
1 gerezd fokhagyma

  1. Tegyük fel a vizet forrni a tésztához.
  2. A zöldborsót rövid ideig (4-5 perc ) főzzük meg roppanósra
  3. A szalonnát kockázzuk fel és süssük ki zsírjára, a sülési idő vége felé adjuk hozzá a zúzott fokhagymát (ha nem szeretnénk fokhagymás ízűre akkor, a fokhagymagerezdet egészben hagyva vele süssük majd vegyük ki a szalonnából).
  4. Főzzük ki a tésztát sós vízben.
  5. A tojásokat verjük fel és borsozzuk meg. Sózzuk meg enyhén számítva arra, hogy a szalonnától eleve sós lesz majd az étel.
  6. Adjuk a tojáshoz a sajtot és keverjük el.
  7. A kifőtt tésztát keverjük el a zöldborsóval valamint a szalonnával és a tojásos keverékkel. 


2014. augusztus 3., vasárnap

Pikáns bazsalikomos csirkesült

Az esetek döntő többségében egészben sült csirkét hétközben szoktam készíteni, mégpedig minden fűszerezés nélkül sóágyon szoktam megsütni. Most azonban úgy alakult, hogy hétvégi menü volt a csirkesült, így egy fűszeresebb variációt próbáltam ki, melyet sütőzacskóban sütöttem meg.


Hozzávalók:
1 egész csirke (kb 1,5 kg-os csirkét használtam)

2 ek mustár
2 ek baracklekvár
2 ek barbecue szósz
1 tk worchester szósz
4 gerezd fokhagyma
bors
bazsalikom




  1. A csirkét mossuk meg, és tisztítsuk meg gondosan, majd töröljük szárazra, és sózzuk és borsozzuk be.
  2. A fokhagymát zúzzuk össze majd keverjük össze a mustárral, a lekvárral, a barbecue szósszal és a worchester szósszal. Adjunk hozzá friss vagy szárított bazsalikomot.
  3. Kenjük be alaposan a csirkét mindenhol a szósszal.
  4. Tegyük bele a csirkét sütőzacskóba  és 190 fokon süssük készre kb 1 órán keresztül. Az utolsó 10 percben vegyük ki a sütőzacskóból és emeljük meg a sütési hőmérsékletet 200 fokra és süssük addig amíg igazán ropogós lesz a csirke bőre.
  5. Miután kivettük a sütőből, hagyjuk 15 percet állni és fogyasztható is.



2014. július 29., kedd

Túrós szederfagylalt

Azt hiszem, hogy tavaly készített fagylaltok közül az egyik legfinomabb a következő feketeszedres változat volt, így nem is volt kérdés, hogy az idén is készül majd Nálam valamilyen szedres variáció. Szerencsére szeder ügyileg még a természet is támogat, ugyanis az idén rekordmennyiségű feketeszeder terem Nálunk, így gyakorlatilag folyamatosan el vagyok látva szederrel.



Érdemes ebből a fagyiból annyit készíteni amennyi frissen elfogy, mert miután teljesen megfagy már nem lesz az igazi, de azt hiszem, hogy sehol sem fog gondot okozni ebből a fagylaltból a következő adag elfogyasztása.


Hozzávalók:
3 dl  natúr joghurt

25 dkg tehéntúró
1 dl tej
40 dkg feketeszeder
2 dl tejszín
porcukor vagy édesítőszer

  1. Keverjük össze a hidegre hűtött hozzávalókat és a végén édesítsük ízlés szerint.
  2. Öntsük bele a masszát fagylaltgépbe.
  3. Készítsük el a géppel a fagylaltot, majd ha elkészült tegyük a fagyasztóba annyi időre, hogy gombócolhatóvá dermedjen

2014. július 16., szerda

Fusilli carbonara


Olyan régen jártam már itt a blogon, hogy még az is megfordult a fejembe, hogy talán már be se tudok lépni, aztán szerencsére azért persze még sikerült :)

Visszatérésem alkalmából egy nagyon egyszerű, de annál nagyszerűbb fogást hozok ma,  melyet szerintem szinte mindenki ismer, így sok újdonsággal nem fogok szolgálni. A jó öreg carbonarát Én most fusilli tésztából készítettem, mert éppen az volt otthon.  Az elkészítési módon természetesen semmit se változtat ha maradunk a hagyományos spagettis variációnál.




Hozzávalók 2 főre: 
18-20 dkg fusilli (spagettivel is készíthető)
2 nagyobb tojás
10 dkg húsos szalonna 
2 ek  reszelt parmezán/grana padano

bors
1 gerezd fokhagyma


  1. Tegyük fel a vizet forrni a tésztához.
  2. A szalonnát kockázzuk fel és süssük ki zsírjára, a sülési idő vége felé adjuk hozzá a zúzott fokhagymát (ha nem szeretnénk fokhagymás ízűre akkor, a fokhagymagerezdet egészben hagyva vele süssük majd vegyük ki a szalonnából).
  3. Főzzük ki a tésztát sós vízben.
  4. A tojásokat verjük fel és borsozzuk meg. Sózzuk meg enyhén számítva arra, hogy a szalonnától eleve sós lesz majd az étel.
  5. Adjuk a tojáshoz a sajtot és keverjük el.
  6. A kifőtt tésztát keverjük el a szalonnával és a tojásos keverékkel. 

2014. május 22., csütörtök

Ruccolás epersaláta

Egy könnyed, gyümölcsös salátát hoztam ma......

Azt hiszem, hogy aki szereti az epret és a ruccolát (Én nagyon) annak nagyon is  kedvére való lesz ez a saláta. Itt az eperszezon úgyhogy most érdemes elkészíteni jófajta, édes eperből :)


Hozzávalók:
eper
feta sajt
olíva olaj
ruccola


  1. Az epret csumázzuk ki és mossuk meg, majd vágjuk össze nagyobb darabokra.
  2. Forgassuk össze a ruccolával, majd tegyük tányérra.
  3. Morzsoljunk rá  fetát és locsoljuk meg olíva olajjal


2014. május 5., hétfő

Szezámmagos zöldbabsaláta

Remélem jól telt Mindenkinél a hosszú hétvége, Nekem igen, és végre volt időm fotózni is......
Az elmúlt napokban sok-sok zöldség és gyümölcs alapú, csupa egészséges ételt készítettem, így most ezek fognak majd következni a blogon. Elsőként egy nagyon egyszerűen elkészíthető saláta következik, melyet fogyaszthatunk magában vagy ha valami tartalmasabb fogásra vágyunk, köretként is.


Hozzávalók (kb 4 adaghoz)
50 dkg zöldbab (fagyasztottat használtam)
szezámmag (kb 2-3 ek)

bors
szezámolaj (olíva olajjal helyettesíthető)



  1. A babot pároljuk meg olíva olajon. Ügyeljünk rá, hogy ne pároljuk túl, azaz maradjon roppanós. Közben, a párolási idő végén sózzuk, borsozzuk.
  2. Pirítsuk le enyhén a szezámmagot majd keverjük össze a zöldbabbal.
Tálalhatjuk melegen és hidegen, Nekem melegen ízlik a legjobban.

2014. május 2., péntek

Medvehagymás mángoldkrémleves fetával

Majdnem két hónapja készült Nálam a következő leves, csak időközben elmaradt a posztolása.

Igazából nem is tudom, hogy van-e még az idén medvehagyma, hiszen a természet mindenben jópár héttel előbbre jár a megszokott ritmushoz képest.  Sebaj, ha nincs akkor majd talán jó lehet jövőre is ez a recept.......Mivel a mángold nem igazán kapható túl sok helyen, így amennyiben nem jutunk hozzá, így  például elkészíthetjük spenótból is.


Hozzávalók:
25 dkg mángold (helyettesíthető spenóttal )
25 dkg medvehagyma
olíva olaj
bors
2 dl tejszín
2-3 dl húsleves vagy alaplé esetleg víz


  1. A medvehagymát daraboljuk össze és dinszteljük meg az olíva olajon.
  2. Adjuk hozzá a nagyobb darabokra összevágott mángoldot és futtassuk meg.
  3. Adjuk hozzá a húslevest és főzzük össze kb 5 percig.
  4. Öntsük bele egy turmixolásra alkalmas edénybe és turmixoljuk össze.
  5. Adjuk hozzá a tejszínt valamint annyi húslevest/vizet, hogy kellemes sűrűségű legyen és forraljuk össze. Sózzuk valamint borsozzuk ízlés szerint.

Tálalhatjuk a meleg levest fetával valamint például pirított kenyérrel.

2014. április 25., péntek

Szezámmagos spárgasaláta

Húsvét után akad itthon néhány főtt tojás, valamint volt a hűtőmben egy csomag spárga és retek is, így tulajdonképpen adott volt, hogy spárgasaláta fog belőle készülni.

Változnak az idők.....ahhoz képest, hogy néhány éve nem szerettem a spárgát, mos már kifejezettem kedvelem, legalábbis a zöld változatot. Főleg így szezámmaggal, tényleg nagyon finom egy gyors salátának.


Hozzávalók:
zöld spárga
retek
szezámmag
főtt tojás
olíva olaj

  1. Készítsük elő a spárgát. A spárga szárát fogjuk meg és törjük le róla a fás részt. Nem kell külön "nézegetni", ott fog eltörni magától, ahol vége van a fás, használhatatlan résznek. Szedjük le a spárgáról a nagyobb pikkelyeket és mossuk meg alaposan.
  2. Tegyük a spárgákat sós, forrásba lévő vízbe és főzzük kb 10 percig.
  3. Vegyük ki a spárgákat és tegyük át hideg vízbe és hagyjuk kihűlni.
  4. Szeleteljük fel a retket és a tojást.
  5. A spárgák szárát vonjuk be szezámmaggal. Én ez úgy oldottam meg, hogy egy pohárba öntöttem ki szezámmagot és egyszerűen belemártogattam a spárgasípokat.
  6. Szedjük ki tányérra a spárgát, tegyük rá a tojást és a retket és locsoljuk meg olíva olajjal. 


2014. április 23., szerda

Karamellás-kekszes szelet

Hahó-hahó! Nagyon régen posztoltam már, de tervezem, hogy "visszatérek" és megpróbálok a közeljövőben rendszeresen jelentkezni :) Most pedig éppen van egy jó receptem is.....

Húsvétra mindenképpen valamilyen egyszerű és kis adag sütit terveztem, ami persze finom is. Aztán úgy alakult, hogy végül még annál is egyszerűbben megoldottam, mint ahogy elképzeltem, hiszen mégcsak a sütőt se kellett bekapcsolnom.
Az süti alapötlete a karácsonykor készített kinder bueno szelet-ből ered, amibe szintén van keksz is és egy hasonló vaníliás-pudingos krém is


Hozzávalók: 
szögletes alakú háztartási keksz (mennyiséget nem írok, mert a keksz mérete típusonként változhat. Annyi kell hozzá, hogy a  kb. 32 * 24 cm-es tepsit három sorban ki tudjuk vele rakni)

Krém:

0,6 dl  liter tej
cukor vagy édesítőszer
2 csomag vaníliás puding

1 vaníliarúd magjai vagy vanília kivonat
12 dkg puha vaj


A karamell réteghez
35 dkg barna cukor (helyette kókuszcukorral is el tudom képzelni)
3 dl tejszín
12 dkg  vaj


étcsokoládé forgács a tetejére 
kevés tej a kekszek áztatásához.

  1. A pudingport egy kevés tejjel keverjük ki simára
  2. A többi tejet a vanília magjaival forraljuk fel, közben édesítsük ízlés szerint.
  3. Adjuk a felforralt tejhez a pudingporos masszát és folyamatos keverés mellett sűrítsük be. 
  4. Hagyjuk a pudingot langyosra hülni majd  habverővel keverjük ki krémesre a vajjal.
  5. A cukrot, a tejszínt és a vajat tegyük egy lábasba, majd időnként megkeverve forraljuk fel. Lassú lángon  kb 10-15 perc alatt sűrítsük be. 
  6. Készítsünk elő egy tepsit  vagy formát és tegyünk az alájra sütőpapírt. A kekszeket épphogy mártsuk bele a tejbe (áztatni nem kell) és tegyünk a forma aljába  egy réteg kekszet.
  7. A kekszre kenjük rá a karamelles krém felét.
  8. A karamelles rétegre tegyünk egy újabb sor beáztatott kekszet.
  9. A kekszes réteg tetejére simítsuk rá a vaníliapudingos réteget.
  10. A pudingos rétegre tegyünk egy újabb sor áztatott kekszet.
  11. Majd végül a sütemény tetejét kenjük meg a karamellás krém feléve.
  12. Hagyjuk a süteményt legalább egy éjszakát hűvös helyen vagy hűtőszekrényben pihenni.
  13. A sütemény tetejére vagdossunk csokoládáforgácsot..

2014. március 19., szerda

Meggyes-csokis sütemény

Bár a blogról nem köszön vissza egyértelműen, de mostanában minden hétvégén sütök valamit.
Hol ezt-hol azt, de mentségemre szóljon, hogy mindig csak egy kisebb adagot készítek....... Azért persze arra is próbálok figyelni, hogy minél egészségesebb legyen a végeredmény, így variálok a lisztekkel plusz a bele kerülő alapanyagokkal. Ebbe a meggyes-csokis sütibe került például egy kevés olíva olaj és zabpehely is.



Hozzávalók:
20 dkg liszt
5 dkg zabpehely
30 dkg meggy (magozott)
8 dkg csokoládé
5 dkg vaj
0, 5 dl olíva olaj
cukor vagy édesítőszer
2 db tojás
1 csomag sütőpor


  1. A sütőt melegítsük elő 200 fokra.
  2. Keverjük össze a  lisztet a zabpehellyel és a sütőporral.
  3. Egy másik tálban keverjük össze a a tojást, a megolvasztott vajat és az olíva olajat.
  4. Keverjük össze a két keveréket. 
  5. Adjuk hozzá a kimagozott meggyet és a kisebb darabokra összevágott vagy tördelt csokoládét és édesítsük ízlés szerint.
  6. Vajazzunk ki a egy tortaformát (20 cm átmérőjűt használtam)  majd tegyük bele a formába a tésztát.
  7. Előmelegített sütőben 180 fokon süssük aranybarnára a süteményt. Tűvel, vagy késsel ellenőrizzük, kész-e azaz hogy nem ragad--e rá a tészta


LinkWithin

Related Posts with Thumbnails